A Scaphoideus titanus elterjedése:
A S. titanus őshazája É-Amerikában van (USA és Kanada). A fajt Európában először Franciaországban találták meg (Bonfils and Schvester, 1960), majd sorrendben Olaszországban (Vidano, 1964), Svájcban (Baggiolini et al., 1968), Jugoszláviában (Seljak, 1987, mai Szlovénia területén), Spanyolországban (Rahola et al., 1997), Portugáliában (Quartau és mtsai, 2001), Horvátországban (Budinscak et al. 2005) Szerbiában (Magud and Toševski, 2004), Ausztriában (Zeisner, 2005), Magyarországon (Dér és mtsai., 2008) valamint Bosznia-Hercegovinában (Delic et al. 2007), figyeltek fel a jelenlétére. Romániában 2009-ben jelent meg a kártevő. (Chireceanu et al., 2011)
Hazákban a 2013-as vizsgálati adatok alapján a Scaphoideus titanus kabócafaj Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom és Veszprém megyék kivételével minden megyében előfordul.
A S. titanus életmódja és kártétele:
Az amerikai szőlőkabóca egynemzedékes, tojás alakban telelő faj. A nőstények a tojásaikat a két éves cser foszló kérge alá helyezik. Olasz és francia adatok alapján a lárvák kelése időjárástól függően elhúzódó, május közepétől egészen július első dekádjáig tarthat. A lárvák és a nimfák főleg a hajtások alsó leveleinek fonákán tartózkodnak, közel azokhoz a vesszőkhöz, ahová a nőstények tojásaikat lerakták. Az imágók július elejétől-közepétől jelennek meg - először a hímek, később a nőstények -, és egészen szeptember végéig, október elejéig jelen vannak. A rajzáscsúcs időjárástól függően július vége-augusztus közepe közötti időszakra esik (Boudon-Padieu, 2000; Lessio és Alma, 2004).
A S. titanus Európában kizárólag szőlőkön táplálkozó faj, elsősorban a termesztett szőlőn (Vitis vinifera) él, míg őshazájában számos fás és lágyszárú növényen is - pl. Vitis riparia, V. labrusca, Parthenocissus quinquefolia, Crataegus spp., Salix spp., Juniperus virginiana, Ulmus spp., Fraxinus spp., Plantago lanceolata, Rumex sp., Trifolium repens - megfigyelték (Schvester és mtsai, 1961, Maixner és mtsai, 1993, Mazzoni és mtsai, 2005). Olaszországban és Franciaországban átviteli kísérletekhez Vicia faba növényeket használtak, melyen a S. titanus több napig is életképes maradt (Bianco és mtsai, 2001, Bressan és mtsai, 2006).
A kabóca a szőlő levélfonákán a floémszövetből veszi fel a tápanyagot, ezáltal a levélerek barnulnak, a levéllemezen sárgás ill. vöröses, erek által határolt szögletes foltok keletkeznek, melyek később nekrotizálódnak. A tünet leggyakrabban a levél szélén jelentkezik. Szívogatásával közvetlenül csak tömegszaporodása esetén okoz gazdasági kárt.
Közvetlen kártétele mellett jóval jelentősebb kárt okoz az Európai Növényegészségügyi Szervezet (European and Mediterranean Plant Protection Organisation, EPPO) által zárlati károsítónak nyilvánított szőlő Aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) terjesztésével, amely napjainkban a szőlő legsúlyosabb betegségének számít Európában. A betegséget természetes körülmények között kizárólag az amerikai szőlőkabóca terjeszti. A fertőzött növényállományban a fiatal lárvák táplálkozásuk során veszik fel a fitoplazma kórokozót. Boudon-Padieu (2000) szerint ez közvetlenül a lárvák első táplálkozása során történik, míg Lessio és Alma (2004) azt állítja, hogy csak az L3–as lárvák és a kifejlett egyedek képesek a fitoplazma felvételére. Lefol és mtsai Boudon-Padieu nézetét osztják, mely szerint a fertőzött növényállományban kikelt L1 stádiumú lárvák közvetlenül az első táplálkozásuk során veszik fel a fitoplazmát. A felvételi idő általában 7-13 nap, esetenként csak 4 nap. Ezt egy hosszabb lappangási időszak követi (30-42 nap), ami alatt a rovar fertőzőképessé válik (Schvester és mtsai, 1969). Ez az időtartam szükséges ahhoz, hogy a fitoplazma bekerüljön a nyálmirigyekbe. A kabócák fertőzőképessége így kb. 4-5 hét múlva alakul ki, bármilyen fejlődési stádiumban vannak is, és egész életük során fertőzőképesek maradnak. Így a betegség átvitelének ideje Lefol és Boudon-Padieu munkásságát figyelembe véve az első egyedek kelése után egy hónappal kezdődhet és a kifejlett egyedek őszi pusztulásáig tart (Bressan és mtsai, 2006). A kifejlett egyedek a tojásrakás során nem képesek az utódokba átvinni a kórokozót (Bressan és mtsai, 2005). A fitoplazmát a rovar testéből szerológiai és molekuláris módszerrel sikerült kimutatni, valamint az átviteli kísérletek is a vektorszerep tényét bizonyítják (Boudon-Padieu és mtsai, 1989, Carraro és mtsai, 1994).
A S. titanus őshazája É-Amerikában van (USA és Kanada). A fajt Európában először Franciaországban találták meg (Bonfils and Schvester, 1960), majd sorrendben Olaszországban (Vidano, 1964), Svájcban (Baggiolini et al., 1968), Jugoszláviában (Seljak, 1987, mai Szlovénia területén), Spanyolországban (Rahola et al., 1997), Portugáliában (Quartau és mtsai, 2001), Horvátországban (Budinscak et al. 2005) Szerbiában (Magud and Toševski, 2004), Ausztriában (Zeisner, 2005), Magyarországon (Dér és mtsai., 2008) valamint Bosznia-Hercegovinában (Delic et al. 2007), figyeltek fel a jelenlétére. Romániában 2009-ben jelent meg a kártevő. (Chireceanu et al., 2011)
Hazákban a 2013-as vizsgálati adatok alapján a Scaphoideus titanus kabócafaj Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom és Veszprém megyék kivételével minden megyében előfordul.
A S. titanus életmódja és kártétele:
Az amerikai szőlőkabóca egynemzedékes, tojás alakban telelő faj. A nőstények a tojásaikat a két éves cser foszló kérge alá helyezik. Olasz és francia adatok alapján a lárvák kelése időjárástól függően elhúzódó, május közepétől egészen július első dekádjáig tarthat. A lárvák és a nimfák főleg a hajtások alsó leveleinek fonákán tartózkodnak, közel azokhoz a vesszőkhöz, ahová a nőstények tojásaikat lerakták. Az imágók július elejétől-közepétől jelennek meg - először a hímek, később a nőstények -, és egészen szeptember végéig, október elejéig jelen vannak. A rajzáscsúcs időjárástól függően július vége-augusztus közepe közötti időszakra esik (Boudon-Padieu, 2000; Lessio és Alma, 2004).
A S. titanus Európában kizárólag szőlőkön táplálkozó faj, elsősorban a termesztett szőlőn (Vitis vinifera) él, míg őshazájában számos fás és lágyszárú növényen is - pl. Vitis riparia, V. labrusca, Parthenocissus quinquefolia, Crataegus spp., Salix spp., Juniperus virginiana, Ulmus spp., Fraxinus spp., Plantago lanceolata, Rumex sp., Trifolium repens - megfigyelték (Schvester és mtsai, 1961, Maixner és mtsai, 1993, Mazzoni és mtsai, 2005). Olaszországban és Franciaországban átviteli kísérletekhez Vicia faba növényeket használtak, melyen a S. titanus több napig is életképes maradt (Bianco és mtsai, 2001, Bressan és mtsai, 2006).
A kabóca a szőlő levélfonákán a floémszövetből veszi fel a tápanyagot, ezáltal a levélerek barnulnak, a levéllemezen sárgás ill. vöröses, erek által határolt szögletes foltok keletkeznek, melyek később nekrotizálódnak. A tünet leggyakrabban a levél szélén jelentkezik. Szívogatásával közvetlenül csak tömegszaporodása esetén okoz gazdasági kárt.
Közvetlen kártétele mellett jóval jelentősebb kárt okoz az Európai Növényegészségügyi Szervezet (European and Mediterranean Plant Protection Organisation, EPPO) által zárlati károsítónak nyilvánított szőlő Aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) terjesztésével, amely napjainkban a szőlő legsúlyosabb betegségének számít Európában. A betegséget természetes körülmények között kizárólag az amerikai szőlőkabóca terjeszti. A fertőzött növényállományban a fiatal lárvák táplálkozásuk során veszik fel a fitoplazma kórokozót. Boudon-Padieu (2000) szerint ez közvetlenül a lárvák első táplálkozása során történik, míg Lessio és Alma (2004) azt állítja, hogy csak az L3–as lárvák és a kifejlett egyedek képesek a fitoplazma felvételére. Lefol és mtsai Boudon-Padieu nézetét osztják, mely szerint a fertőzött növényállományban kikelt L1 stádiumú lárvák közvetlenül az első táplálkozásuk során veszik fel a fitoplazmát. A felvételi idő általában 7-13 nap, esetenként csak 4 nap. Ezt egy hosszabb lappangási időszak követi (30-42 nap), ami alatt a rovar fertőzőképessé válik (Schvester és mtsai, 1969). Ez az időtartam szükséges ahhoz, hogy a fitoplazma bekerüljön a nyálmirigyekbe. A kabócák fertőzőképessége így kb. 4-5 hét múlva alakul ki, bármilyen fejlődési stádiumban vannak is, és egész életük során fertőzőképesek maradnak. Így a betegség átvitelének ideje Lefol és Boudon-Padieu munkásságát figyelembe véve az első egyedek kelése után egy hónappal kezdődhet és a kifejlett egyedek őszi pusztulásáig tart (Bressan és mtsai, 2006). A kifejlett egyedek a tojásrakás során nem képesek az utódokba átvinni a kórokozót (Bressan és mtsai, 2005). A fitoplazmát a rovar testéből szerológiai és molekuláris módszerrel sikerült kimutatni, valamint az átviteli kísérletek is a vektorszerep tényét bizonyítják (Boudon-Padieu és mtsai, 1989, Carraro és mtsai, 1994).